Anyának lenni fantasztikus dolog, még ha vannak is időszakok, amikor ezt nem így érzik az anyukák (pl. amikor a gyerek a kamaszkori lázadáson megy át). Azoknak az anyukáknak, akik az anyaság felemelő érzését a ruházatukon is ki akarják fejezni, már ötletes és vicces pólók is rendelkezésükre állnak. A feliratok között olyanok is vannak, hogy \”Én egy csodaszép lánynak vagyok a büszke anyukája\”. Amelyik lány anyukája ilyet hord, az a lány valószínűleg soha nem fogja rút kiskacsának gondolni magát. Persze, ha lány épp tinédzser korban van és a barátnői nála vendégeskednek, akkor nem biztos, hogy pont ezt a pólót kell felvennie az anyukának (a családi béke fenntartása érdekében).
Büszke anya póló
Hasonló tartalom az oldalon
- Székhelyszolgáltatás kedvezményekkel 2021-03-12 Nincs egyszerű helyzetben a hazai vállalkozói társadalom, a vírus miatti lezárások alaposan megtépázták mindenki megélhetését, legalábbis azokét, akik becsületes módon vállalkoznak. És nem nagyon javul a helyzet, ebből következően nem tudjuk, mikor ér véget. Ebben a helyzetben különösen fontos a profi székhelyszolgáltatás kedvezményekkel, hiszen közel sem kerül annyiba, mint egy önálló iroda, így a cégek tudnak spórolni egy kicsit, miközben…
- PSP Linkgyűjtemény 2020-08-31 Valahogy nálunk maradt ez a jóféle domain, amit kár lett volna kidobni, ezért rátettünk egy igényes WordPress sablont és elkezdtük feltölteni cikkekkel. Ha Önt is érdekli a keresőoptimalizálás, akkor pontosan tudja, milyen értékes tud lenni egy blog bejegyzés közepéről érkező link, és mennyire meg tudja dobni a helyezéseket a keresőben! A PSP Linkgyűjtemény Önt is szívesen látja! Manapság, amikor az…
- Válj inspiráló vezetővé 2021-02-04 Vezetőnek lenni nem csak egy pozíció. Azt jelenti, hogy képes vagy a legjobbat kihozni a csapatod minden egyes tagjából. Vezetőként a csapatod a legnagyobb értéked, és ők a sikered kulcsa. De mi van akkor, ha nem úgy teljesítenek, ahogy szeretnéd? Ez nem azt jelenti, hogy nem vagy jó vezető, hanem valószínűleg egy olyan rendszer mentén működtök, ami nem a lehető…
- Ötletes kartonfigura mindenkinek 2020-07-21 A kartonfigura az egyik legnépszerűbb dekorációs nyomdai termékünk, talán nem véletlenül, hiszen látványos, kreatív, gyakorlatilag nem is létezik olyan rendezvény, amit ne dobna fel egy-egy jópofa kartonfigura. Az egész egyébként egy nagyméretű fotóból és egy hullámlarton hátlapból áll, de mégis ötletes, látványos, és akár egy példányban is el tudjuk Önnek készíteni. Ha Ön rendezvényszervező, eskövő szervező vagy céges bulikat szokott…
- Milyen fém játszótéri eszközök kaphatóak a mai piacon? 2021-02-26 Jelenleg nincs is szinte olyan területe az életnek, melyet ne szőnének át különféle jogszabályok rendeletei. Ebben kifejezetten a közterületek és az intézmények az érintettek. Ebbe a kategóriába tartoznak a közterületi fém játszótéri eszközök is, melyek EU-s szabványoknak kell, hogy megfeleljenek, így, ha önkormányzatok vagy intézmények új játszóteret szeretnének létesíteni, esetleg régit felújítani, akkor ezt mindenképp számításba kell, hogy vegyék és…
- Legszebb honlapok linkgyűjtemény 2020-08-31 Manapság folyamatosan azért ostromolnak minket az ügyfelek, hogy adjunk nekik minél több és erősebb linket, mert az elmúlt hónapokban úgy tapasztalták, hogy egyre több érdeklődést kapnak a keresőn keresztül. Éppen ezért létrehoztunk pár jó minőségű blogot, ahonnan tudunk megfelelő linket adni ügyfeleinknek. A Legszebb Honlapok Linkgyűjtemény várja az Ön weboldalait is! Önnek pedig ez azért jó, mert ha vannak jó…