Sikeresen elevenítették fel a szervezők az október 2-án záró Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari kiállítást (OMÉK), Hungexpo Budapesti Vásárközpontban: a szombati napon átadták a hetvenötezredik belépőjegyet is, a végleges látogatószám előzetes számítások szerint már meghaladta a nyolcvanötezer főt.
Hatalmas érdeklődés övezte a kiállítást: a látogatók körében legnépszerűbbek persze az élőállat-bemutatók és –programok, valamint a mezőgazdasági gépek voltak, de nem voltak híján a szakmai érdeklődőknek sem az élelmiszert gyártó és forgalmazó cégek, valamint a mezőgazdaság beszállítóinak standjain. Több mint négyszáz kiállító jelent meg a pavilonokban, az ágazat csaknem minden lényeges szegmense mutatkozott be összesen 9450 négyzetméternyi fedett, 15 914 négyzetméternyi szabad területen és 360 négyzetméternyi passzázson.
Összesen 17 faj több mint 800 egyede jelent meg a két pavilonban és a Kincsem Park kijelölt területén. Ez utóbbi helyszínen lovas programok szórakoztatták a nagyérdeműt, melyek közül kiemelkedő jelentőségű két galopp futam is. A háromévesek utolsó nagy klasszikusa, a Hármas Korona harmadik ága: a 2800 méteres Magyar St. Leger, valamint a kétévesek legnagyobb versenye, az 1400 méteres Szent László Díj, ennek kizárólagos névadója volt az OMÉK. A díjakat a zárónapon Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a nyerteseknek. A lovas eseményeket megelőzően OMÉK miniszteri különdíjait és közönségdíját szintén a minisztertől vehették át a díjazottak.
„Az volt a célunk, hogy olyan rendezvénnyel álljunk a látogatók elé, amelynek eredményeként olyan biztatást kapunk, hogy érdemes volt, és sűrűbben szeretnének ilyen tartalmas kiállítást.” – nyilatkozta Dr. Simon Péter, az AMC igazgatója. Az eddigi visszajelzések azt mutatják: van igény az ilyen típusú rendezvényre.!